Visszatérés a Bokodi- tóhoz
2016-ban voltunk először Dórival és Bencével a Bokodi-tónál fotózni, teljesen elvarázsolt minket a környezet. Tavaly nyáron (hihetetlen, hogy már ezt kell írni a 2019-es nyárra, hogy tavaly történt…) a fő célpontunk ismét Bokod volt, előtte egy kis kitérőt is tettünk.
A Bory-váras fotókat már megmutattam nektek, ha lemaradtatok, itt meg tudjátok nézni őket: https://www.saramagyarphotos.com/post/egy-mesevil%C3%A1gba-cs%C3%B6ppent%C3%BCnk-d%C3%B3ri-bence
A Bory-vár után Bokod felé vettük az irányt. Mivel már korábban is voltunk ott, ezért tudtuk az utat, azonban mivel a múltkor a kocsi alja bánta a házakhoz bejutást, új utat szerettünk volna találni. Kettő utat is megnéztünk, de egyik se tűnt túl jónak. Végül megálltunk a tó partján azzal az ötlettel, hogy "oo majd mi besétálunk, milyen jó kis kaland lesz". Ekkor észrevettük, hogy ez mind szép is jó, de a szunyogirtót otthon hagytuk és egy másodperc alatt fel fognak minket falni, ezért inkább úgy döntöttünk, hogy elmegyünk Oroszlányba a Sparba, és veszünk szunyogirtót, ha meg már ott vagyunk megérdeklődjük, hogyan tudunk egyszerűen bejutni a házakhoz. Legjobban alakult, hiszen kiderült, hogy onnan egyenesen van egy betonút, amivel egyszerűen odajutunk. Már csak a kedvenc házsorunkat kellett megtalálnunk és naplementére pont oda is értünk.
Kicsit már változott a helyzet, hiszen sok partszakaszt lezártak, hogy a turisták ne tudjanak közelebb menni, de azért ígyis el tudtuk készíteni a megálmodott fotókat, sőt még egy kis róka is megfigyelt minket fotózás közben.