Search

Egy megkésett fotózás története Sárival - portrésorozat Írországban


Május végén Írországba utaztunk Sárival meglátogatni az egyik barátnőnket, Lillyt, aki Dublinban tanul.

Már régóta terveztünk közös utazást, csak mindig valami közbejött, azonban most jó előre lefoglaltuk a repülőjegyet, hogy mindenképp elutazzunk.


Dublin mellett vidéki tájakat is felfedeztünk, sőt még részt vettünk egy Trónok harca körúton is, amelyen a világhírű sorozat forgatási helyszíneit ismerhettük meg. Egyszerűen lélegzetet elállító helyeken jártunk.

A pár nap alatt volt lehetőségem bőven fotózni és meg is ragadtam az alkalmat, hogy Sáriról csináljak pár sorozatot.


Anno minden barátnőmnek a 18. szülinapjára egy fotós ajándékutalványt adtam, amit fel tudtak használni nálam egy portrésorozatra. Volt, aki már akkor élt vele, de még mindig vannak olyanok, akik még azóta sem használták fel. :D 

Igazából, ha ezt nézzük, ez a fotózás Sárinak a 18. szülinapi ajándéka tőlem, és még jól is járt, hiszen én is sokat fejlődtem az elmúlt években elméletben és gyakorlatban egyaránt, de még hab a tortán, hogy egy ilyen szép országban kreatívkodhattunk.:)




198 views0 comments

Recent Posts

See All